Feladatlista megjelenítése, feladatok megtekintése, szerkesztése, törlése

A feladat lista megjelenítése a bal oldali menüben a Feladatok menüpontra kattintással érhető el. Ekkor megjelenik különböző füleken az egyes Társasházakhoz felvitt feladatok, Társasházanként rendszerezve. A Mindegyik elnevezésű fülön az összes társasház feladata megjelenik.

A fülekre kattintva tudunk váltani az egyes társasházak feladatainak megtekintéséhez. Amennyiben több társasház van a rendszerben, mint amennyit egy sorban meg tud jeleníteni a kijelzőnk, a társasház fülek sor végén a 3 pont ikonnal jelzett gombra kattintva lenyíló menüben látszik a többi Társasház is. A Társasház nevére kattintással megjelenik a feladat listája.


A feladatok mindig határidő szerint rendezve jelennek meg növekvő sorrendben, azaz a legkorábbi lejáratú (vagy már lejárt) feladatok vannak a lista elején.

A feladat listában a már befejezett státuszú feladatok nem jelennek meg, azokra csak külön szűréssel lehet rákeresni. Lásd a Keresés és Szűrés fejezetet.

Minden felhasználó csak azon feladatokat (illetve Társasház(ak)at) látja, amelyekhez rendelkezik megfelelő Szerepkörrel, jogosultsággal. Lásd Szerepkörök, Jogosultságok fejezetet.

A feladat listában az első oszlopban a feladat neve jelenik meg, mellette a feladathoz hozzárendelt Társasház(ak), a feladat felelősének képe (a kép felé állva az egér kurzorral, kiírja a nevét is), illetve azon személyek képe, akik valamilyen módon még érintettek a feladatban, pl. megemlítették, vagy értesítési/személy csoportként hozzá vannak rendelve a feladathoz. Látszik még a feladat státusza is.

A sor végén 3 db ikon látható. A Lap ikonnal a feladat Megjelenítési nézetébe lépünk, melyet megtehetünk a feladat nevére való kattintással is.

A Toll ikonra kattintással a feladat Szerkesztési nézetben jelenik meg, itt tudunk módosítani a feladat bármely elemén, pl. leírásban, vagy státuszt állítani, felelőst módosítani, határidőt stb. A módosításokat minden esetben el kell menteni, a lap alján a Feladat módosítása gomb megnyomásával.

Szerkesztési nézetbe nem csak a Toll ikon megnyomásával lehet eljutni, hanem a megjelenítési nézetben a feladat jobb felső oldalán a Feladat szerkesztése gomb megnyomásával is. Ekkor a lenyíló menüben ismét a Feladat szerkesztése menüpontra kattintsunk.

Amennyiben csak a feladat státuszát szeretnénk módosítani, akkor a Feladat szerkesztése gomb megnyomásával, a lenyíló menüben válasszuk ki a kívánt státuszt, s ezzel a feladat státusza átállítódik. Ez a státusz váltási gyorsmenü.

Státuszt a feladat szerkesztési nézetében a státusz mező átállításával is lehet módosítani, ekkor figyeljünk arra, hogy a módosítást a lap alján a Feladat módosítása gomb megnyomásával el kell menteni.

A piros színű Kuka gombra kattintással a feladat törölhető (megfelelő jogosultsággal). Ekkor egy figyelmeztető üzenet jön fel, s az OK gomb megnyomásával véglegesíthető a törlés. A törlés végleges, azokat nem lehet már helyreállítani!