Új terület, albetét létrehozása
Új területet az eHáz szinkronizációval áthozott Társasházak esetében nem lehet felvenni, az onnan átjött adatok jelennek meg a rendszerben, módosítani is csak az eHáz rendszerben lehet rajtuk.
Minden egyéb esetben új terület létrehozásához először ki kell választani a bal oldali menü legfelső részén a legördülő listából a társasházat.

Ezután a Társasházak menüpontra kattintunk.

Jobb oldalon megjelenő társasházi listában arra a Társasház nevére kattintunk, ahol létre szeretnénk hozni az új területet.

Először az Épületet kell létrehozni (ha még nincs) az Új Épület gombra kattintva. A rendszer felépítéséből adódóan Épületet mindig létre kell hozni, amit az Új épület gomb megnyomásával lehet megtenni. Ez az épület lesz a Társasház, mint fizikai objektum. (A Társasház menü a jogi személyiség).

Az új épület gomb megnyomása után megnyílik az új épület létrehozása felület, ahol az épület adatait tudjuk megadni. Az előtag és a név kötelezően kitöltendő mező. Az épület neve bármi lehet, pl. Épület is. Amennyiben egy társasház több épületből áll (A épület, B épület stb.), akkor az lesz a neve. Az előtag megint egy pár karakteres rövidítés legyen, ami rövidítésekben megjelenhet. Pl. A épület esetében - A.


Az Új épület gombra kattintva tudjuk elmenteni, a mentés után megjelenik az épület az épületek listájában.

Ha az épület nevére (sorára) kattintunk, akkor tudunk új terület(ek)et (pl. emelet, lépcsőház) felvenni alá, az Új Terület gomb megnyomásával. Értelemszerűen, amennyi területet szeretnénk felvenni, annyiszor kell ismételni ezt a lépést. (Pl. több emeletet).


Ki kell tölteni a terület adatait.
Kötelező mezők: kód, név, területtípus
A kód egy rövidítés, ami azonosítja azt a területet. Pl. B lépcsőház - B, vagy 1. emelet - I.
A többi mező kitöltése nem kötelező, plusz információval szolgálhatnak számunkra. (Pl. alaprajzi jelölése, van e ott vízvételi lehetőség stb.)
Amennyiben olyan területet kívánunk létrehozni, amit egy másik terület alá szeretnénk berendelni, pl. emeletet lépcsőház alá, akkor a Szülő terület mezőt is ki kell tölteni. Itt legördülő menüből tudjuk kiválasztani azt az elemet, ami alá be szeretnénk rendelni (példánkban a Lépcsőházat.) Ha nem szeretnénk berendelni a területet másik elem alá, csak simán az épület alatt létrehozni, akkor nem kell ezt a mezőt beállítani, marad a gyökérszint. Előbb azt a területet kell létrehozni, amely alá be szeretnénk rendelni az új(ak)at.

Új terület gomb megnyomásával menthetjük a megadott adatokat.
A Terület típust legördülő menüből lehet kiválasztani, melyet először létre kell hozni. A terület típust (pl. emelet, lépcsőház stb.) elég egyszer létrehozni az előfizetésben, azokat a többi területnél is fel lehet majd használni.
Létrehozni a bal oldali menü Beállítások résznél lehet, a Terület típusoknál.

A Terület típusok gombra kattintva a terület típusok listája jelenik meg (ha már van létrehozva valami).

Az Új Terület típus gomb megnyomásával tudunk újat létrehozni.

Itt csak az elnevezést kell megadni és az Új Terület típus gombra kattintva tudjuk elmenteni.
A terület típus listában a Toll ikonra kattintva szerkeszthető, azaz átírható, javítható az elnevezés.
A Kuka ikonra kattintva, pedig törölhető.

A területek menüpontnál van lehetőség új ingatlan/albetét felvételéhez. Illetve minden olyan közös terület/helyiség (pl. elektromos helyiség, konditerem, takarítószertár, kazánház stb.), amit kezelni szeretnénk a rendszerben.

Ha a terület neve melletti Ház gombra kattintunk (pl. 1. emeletnél jelölve), akkor tudunk új ingatlan(ok)at (albetét) felvenni alá, az Új Ingatlan gomb megnyomásával. Értelemszerűen, amennyi ingatlant/albetétet szeretnénk felvenni, annyiszor kell ismételni ezt a lépést.



Ki kell tölteni az albetét/ingatlan adatait.
Kötelező mezők: kód, név, ingatlan típus kód, terület (ez alá lesz besorolva), tulajdonrész (tulajdonhányad). A kódnak itt is célszerű egy rövidítés, ami azonosítja röviden az ingatlant. (Pl. 1. Emelet, 5-ös lakás - 105, vagy 15)
A többi mező kitöltése nem kötelező, de kitöltése esetén információval szolgálhat számunkra.
Az Új Ingatlan gomb megnyomásával tudjuk elmenteni a felvitt adatokat.
Az Ingatlan típust (pl. lakás, tároló, üzlet, beálló, közös helyiség stb.) legördülő menüből lehet kiválasztani, melyet először létre kell hozni.
Egy ingatlan típust elég egyszer létrehozni az előfizetésben, azt a többi albetétnél is lehet használni.
Létrehozni a bal oldali menü Beállítások részén lehet, a Ingatlan típusok gomb megnyomásával lehet.

Rákattintva az ingatlan típusok felülete jelenik meg.

Az Új Ingatlan típus gombra kattintva tudunk új elemet felvenni.

Itt az elnevezést kell megadni, majd az Új ingatlan típus gomb megnyomásával elmenteni.
Az ingatlan típus listában a név mellett a Toll gombra kattintva, szerkeszthető, azaz átírható, javítható az elnevezés.
A Kuka gombra kattintva, pedig törölhető.
